Previous
Next

Szabolcsi Szimfonikus Zenekar

Az 1951. óta működő zenekar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjelentősebb komolyzenei hangszeres együttese. Tagságát hivatásos zenészek alkotják, akik nagyobb részben a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola, valamint megyénk és a szomszédos megyék zeneiskoláinak tanárai. Rendszeresen közreműködnek hangversenyeinken a szomszédos megyék hivatásos zenekarainak művészei.

Az 1997. óta egyesületként, valamint 2012. február 20. óta közhasznú egyesületként működő zenekar a saját szervezésű hangversenyek mellett, minden évadban részt vesz a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szezonbérletében és az ifjúsági hangverseny-sorozatában.

Több, mint 60 éves fennállásuk óta olyan jelentős karmesterek vezetésével adtak hangversenyt, mint Kóródi András, Molnár László, Medveczky Ádám, Török Géza, Kovács László, Kováts Zoltán, Dorel Murgu, Bartal László, Ménesi Gergely, Somos Csaba, Paul Breidenstein, Antal Mátyás, Drahos Béla, Gál Tamás, Dobszay Péter. A hangversenyeken olyan neves vendégművészeket kísértek, mint Jandó Jenő, Falvai Sándor, Ruha István, Perényi Miklós, Perényi Eszter, Szenthelyi Miklós, Szecsődi Ferenc, Szabadi Vilmos, Fátyol Rudolf, Hauzer Adrienn, Molnár András, Kováts Kolos, Pitti Katalin, Matúz István, Jávorkai Sándor, Jávorkai Ádám, Allen Vizzutti.

A megszólaltatott művek széles skálán mozognak mind a zenetörténeti korszakok, mind az előadói apparátus tekintetében, a barokk kamarazenétől kezdve, a klasszikus, romantikus, 20. sz.-i nagy szimfonikus alkotásokon át az oratórikus művekig, sőt az igényes szórakoztató zenéig.  

A zenekar a koncertekre Szabó Soma, Liszt díjas karnagy vezetésével készül fel, aki hangversenyeink többségének karmestere is.

Hazai vendégszereplések:
A megye városain kívül: Debrecen, Budapest, Aggtelek, Jászberény, Tokaj, Szerencs.

Külföldi fellépések: Ungvár, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Nagykároly, Németország, Finnország, Lengyelország.

Megtalálhat minket az alábbi helyeken:

Tekintse meg galériánkat: